Hogyan társalogjunk…

…tanárunkkal?

            A tanárunkkal előbb vagy utóbb beszélnünk kell: a leckét meg kell tőle kérdeznünk, válaszolnunk kell a kérdésére, vagy rosszabb esetben kihív felelni. (pont, amikor nem készültünk…) De hogyan is szólaljunk meg az ilyen esetekben? Hogyan közöljük a mondanivalónkat? Mindenképpen udvariasan. Ne használjunk pejoratív és diáknyelvi szavakat, kifejezéseket. Beszéljünk választékosan, idegen szavakat használva, úgy téve, mintha műveltek lennénk. Soha ne mondjunk olyat, mint: „Ó, öcsém!” Ilyet csak egy esetben tehetünk, ha a tanárunk történetesen a fiatal fiútestvérünk, ami nem nagyon valószínű.

Ehelyett, inkább így szólaljunk meg: „Elnézését kérem tanár úr, de neurasztenikus gondok miatt nem tudtam készülni a főmuftikból, de kvázi bepótoltam.” E mondatok után ne csodálkozzunk, hogy az osztály fele röhögésben tör ki, a másik fele nem érti, hogy azt próbáltuk a tanár kifejezésére juttatni, hogy: „Bocsesz, tancsikám, de fájt a fejem és nem tudtam megtanulni a mohamedán vezetők nevét, de már majdnem bepótoltam. Azért ilyet mégsem mondhatunk egy tanárnak, mert nem lenne illendő, vagy esetleg nem értené mi az, hogy „bocsesz” vagy „tancsikám”. Azért osztálytársaink után nézzük meg a tanár arcát is: Belesápad. Leül a székre. Előveszi a naplót. És… beírja az év végi dicséretes ötöst. Egy ilyen mondat után, a diák csak zseni lehet. Mától kezdve nem kell tanulnod, garantált az ötös érettségi is. Neurasztenikus gondok miatt megoldódik az életed.

…testvérünkkel?

            Testvérünk jobb esetben fiatalabb nálunk, ezért sokkal alacsonyabb rendű, mint mi. Vagy nem. Na mindegy… Szóval ezzel a khm… alsóbbrendű lénnyel meg kell értetnünk, hogy: „A vörös macskánk bent ül a Jaguár anyósülésén.” Mi, mivel olyan jó lelkűek vagyunk, feltételezzük, hogy igen értelmes a testvérünk, ezért elmondjuk neki az előbbi mondatot: „A vörös macskánk bent ül a Jaguár anyósülésén.” Ránk néz, azzal a bájos tekintetével, amiről lerí, hogy nem fogta fel a mondatot. Próbálkozzunk újra: „„A vörös macskánk csücsül a Jaguár anyósülésén.” Ránk néz. Nem érti. Egyszerűsítünk: „A vörös macskánk csücsül a duduci anyósülésén.” Mindig semmi. Fussunk neki még egyszer: „A vörös cicánk csücsül a duduci anyósülésén.” Még mindig semmi. Mivel kitartóak vagyunk, és nem adjuk fel egykönnyen, újból próbálkozunk: „A piros cicánk csücsül a duduci mamaszékén.” Felcsillan szemében az értelem. De ne izguljunk, hamar elmúlik. Vérben izzó szemekkel, fogcsikorgatva kipréseljük magunkból: „A pijos sziszánk cücükél a duduci mamaszékén!” Erre Ő: „Ja, miért nem ezzel kezdted, megyek a Jaguárhoz és kiveszem a macskát az anyósülésről, mert tiszta vörös szőr lesz a teveszínű kárpitja.” Ne izguljunk, van otthon nyugtató…

…anyukánkkal?

            Anyukánkkal való kommunikáció születésünk előtt kb. kilenc hónappal kezdődik. Habár ennek technikai okai vannak. Odabentről nem tudunk kiüvölteni, hogy: „Anyaaaaaaaaaaaaaaa! Nem találom a barackvirág színű felsőmet!” Szerencsére itt még nincs is szükségünk barackvirágszínű felsőre.

            Arról, hogy embrióként milyen nyelven beszélünk édesanyánkkal, fogalmam sincs, de lényeg az, hogy ő érti: Ha szomjasak vagyunk, anyánk hanyatt-homlok menekül inni. Ha fejlődésünkhöz hiányzik a só, anyánk ráveti magát a sótartóra.

            Néhány hónap múlva, már jól látható lábmunkával folytatjuk beszédünket.

Egy rúgás: nem jól fekszel…

Két rúgás: no café, no cigarette, no problem..

Három rúgás: Kapcsold már át ezt a pííííííííííííííí szappanoperát, mert már nem bírom Hosiarmandó pííííííííííííííííííí képét!                                                                                                                                                        

            Amikor felnövünk, ez nem ilyen egyszerű: udvariasnak, jólneveltnek kell lennünk. Szó nélkül végig kell hallgatnunk a „bezzeg az én időmben” szöveget satöbbi, satöbbi… A legfontosabb, hogy ne szemtelenkedjünk, ha nem akarunk szobafogságot, telefontilalmat kapni, extra tanulási idővel és még sorolhatnám…